Connect with us

Sztori

Kemény idő jön, 13 vármegyére adtak ki figyelmeztetést a meteorológusok

Ilyen idő következik majd az év végéhez közel.

Az elmúlt napokban bizony nagyon sokféle időjárás volt velünk, sok helyen végül fehér lett a szenteste, mivel december 23-án Magyarország nagyon sok részén esett le a hó, és bizony sok helyen meglehetősen nagy mennyiségben. Még a havazás után is több napig voltak olyan tájak az országban, amelyek fehérlettek.

Ám később már inkább egy nagyon is tavaszias időjárásban lehetett részünk, volt olyan hely, ahol 18 fokot is mértek karácsony után.

Kérdés persze, hogy mikor következik a változás, és mire számíthatunk majd az elkövetkező napokban Magyarországon.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint az elkövetkező napokban szinte másolja majd magát az időjárás, ám ez sem tart majd sokáig, hiszen a meteorológusok már most szólnak előre, hogy az újévvel bizony változások köszöntenek majd ránk. Anticiklon alakítja majd az időjárásunkat, és ennek hatására bizony nagyobb területen is köd, pára és rétegfelhőzet keletkezhet majd, és ez az idő vár ránk majd az év utolsó napjáig.

Az OMSZ honlapján ki is adták a figyelmeztető előrejelzést, 13 vármegyét érint a tartós és sűrű köd majd pénteken.

A következő megyékben kell tehát figyelnünk majd nagyon:

Győr-Moson-Sopron vármegye

Vas vármegye
Zala vármegye
Veszprém vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Fejér vármegye
Pest vármegye
Nógrád vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

És hogy milyen idő vár ránk majd pontosan az elkövetkező napokban? Az OMSZ videós előrejelzésében térképre vetítve láthatjátok, hogy a ti lakhelyeteken mi várható majd:

ű
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top