Connect with us

Sztori

Napok vannak hátra: ha ez a Windows fut a gépén, nem fog többé elindulni

Már nincs sok idő átállni egy újabb operációs rendszerre, különben búcsút inthetünk a steames játékainknak. Mutatjuk, milyen lehetőségei vannak a régi Windowst használóknak.

2023 a nagy söprögetés évének indult a Microsoftnál: a cég januárban nyugdíjazta három korosodó operációs rendszerét, a Windows 7/8/8.1-et, ami azt jelenti, hogy ezekhez nemcsak új funkciók, de kritikus fontosságú biztonsági frissítések sem érkeznek többé.

Mindez azt jelenti, hogy a súlyos, az adatainkra is veszélyt jelentő biztonsági réseket többé már nem tömi be a Microsoft. A támogatás leállása után számos fejlesztő is búcsút intett a régi rendszereknek: nincs már új változat a Chrome böngészőből, az Edge-ből és sok más programból sem.

A sorba néhány napon belül a Valve által fejlesztett játékplatform, a Steam is beáll: már korábban bejelentették, hogy 2024. január 1-jétől vége a dalnak, és ezt érdemes is komolyan venni. Nem arról van szó ugyanis, hogy lesz egy utolsó verzió, amihez nem jön több frissítés, hanem arról, hogy 2024-től teljesen leáll a Steam a régebbi Windowsokon: maga a program, valamint az abban lévő játékok sem indulnak el többé.

Ezt azzal magyarázza a Steam, hogy a legtöbb funkció a Google Chrome egy beágyazott verzióján alapszik, az pedig már nem működik többé a nevezett rendszereken. „Továbbá, a Steam jövőbeni verziói olyan Windows funkciókat és biztonsági frissítéseket fognak igényelni, amelyek csak a Windows 10-ben és újabb verziókban találhatók meg” – jegyzik meg a kapcsolódó támogatási oldalukon.Egyetlen megoldás létezik csak, újabb Windows-verzióra váltani.

A legtöbb Windows 7-et is futtatni képes számítógép frissíthető a Windows 10 valamelyik verziójára, így az átállás immáron elkerülhetetlen (a Windows 11 rendkívül szigorú hardveres megkötésekkel rendelkezik, és nem életszerű, hogy arra valaki frissíteni tudná a régi rendszert futtató gépét).

A Microsoft támogatási oldalán egy részletes leírás is található a Windows 10-re frissítés menetéről (magyarul), ezt ide kattintva találja.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top