Connect with us

Sztori

Atomháborúra készül az észak-koreai vezető

Kim Dzsongun „az ország nukleáris arzenáljának exponenciális növelésére” szólította fel a pártvezetést.

Észak-Korea diktátora, Kim Dzsongun felszólította a Koreai Munkapártot, hogy gyorsítsa fel a háborús előkészületeket, beleértve az ország nukleáris programját is, adta hírül az észak koreai állami média.

A vezető épp egy hete fejtette ki, hogy amennyiben provokálják,

nem fél akár nukleáris támadást is indítani.

Kim szerint a katonai helyzet szélsőségessé vált az eddig „példátlan washingtoni konfrontáció” miatt. Mindezzel arra célozhatott, hogy Dél-Korea, Japán és az Egyesült Államok kénytelen volt fokozni a védelmi együttműködését válaszként Észak-Korea idén megszaporodott rakétatesztjei miatt.

Nemrég állt fel egy olyan rendszer, amely megosztja a felek között az észak-koreai rakétakilövésekkel kapcsolatos információkat. Emellett a hónap elején egy amerikai nukleáris meghajtású tengeralattjáró is érkezett a dél-koreai Busan kikötővárosba.

A három ország védelmi lépéseit Észak-Korea egy potenciális nukleáris háború provokatív lépéseinek minősítette. A tavaly év végi pártgyűlésen

az északi diktátor „az ország nukleáris arzenáljának exponenciális növelésére” szólította fel a Koreai Munkapártot.
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top