Connect with us

Celebek

Itt a nagy titok: ez a színésznő volt Kucsera Gábor szerelme

Itt a nagy titok: ez a színésznő volt Kucsera Gábor szerelme

A héten robbant a bombahír, miszerint zátonyra futott Kucsera Gábor és Tápai Szabina kapcsolata, miután a sportember hűtlennek bizonyult. A házasságuk 10 év után ért véget, bár sokak szerint már a kezdetekkor kudarcra volt ítélve a kapcsolatuk.

A családhoz közel álló ismerősök nem a szakításon lepődtek meg, sokkal inkább azon, hogy eddig bírták egymás mellett. Elmondásuk szerint évek óta probléákkal küzdöttek

. A szakítás óta pedig egyre többször kerül szóba Kucsera Gábor egykori szerelme, színésznő-énekesnő. Kapcsolatuk olyannyira komoly volt, hogy már a közös jövőt, valamint családot terveztek, de egyszercsak szétmentek.

Pontos terveink még nincsenek, de az biztos, hogy közös családot képzelünk el. Sokszor beszélgetünk a gyermekvállalásról, de még mindig nem tudtunk megegyezni, ugyanis én egy kislányt szeretnék, ő pedig egy kisfiút kezdetnek és utána még többet mesélt anno közös terveikről Évi, ám végül külön váltak útjaik.

A kapcsolatuk végéről a színésznő úgy nyilatkozott, hogy sokszor nem tudtak együtt lenni, és a végén folyamatosan veszekedtek – írja a Bors.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top