Connect with us

Celebek

Világszenzáció:maga Zámbó Árpy jelentette be

Az Egyesült Arab Emírségekben is él Zámbó Jimmy emléke.

A 2001-ben elhunyt énekes öccse, Zámbó Árpy legalábbis azt tervezi, hogy hamarosan Dubajba látogat a Jimmy-emlékturnéval.

– Igénylik az emberek az emlékturnét, úgyhogy megyünk határon túlra is. Ha a Jóisten megsegít, még Dubajba is eljutunk az ottani magyarokhoz – mondta a Fókuszban Zámbó Árpy, akinek egy kint élő Jimmy-rajongó segít majd a terv valóra váltásában.

A Csepeli Munkásotthonban 2002 óta rendezik meg a Jimmy Emlékkoncertet, amely idén is nagy sikert aratott. Arról pedig, hogy külföldön is igény lenne a rajongók által csak Királyként emlegetett énekes tiszteletére rendezett koncertre, már több mint egy évtizede is szó volt.

A család 2013-ban megaturnét akart szervezni, amivel külföldre is elvitték volna Jimmy slágereit: akkor a határon túli települések mellett Sydney, London és Miami is a tervek között szerepelt.

Az Árpy által szervezett, több mint egy éve tartó emlékturnéval párhuzamosan fut Srámek Péter Király című koncertkörútja, amelynek során az RTL A Király című sorozatában is felcsendülő legnépszerűbb dalokat énekli.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top