A két német sportautó előtt egy Suzuki Ignis balra akart kanyarodni, az autót vezető idős nő indexelt, majd megkezdte a manővert. Az Audi koccant ugyan az Ignissel, de sofőrje még éppen ki tudta kerülni a Suzukit, a Mercedes viszont telibe találta, majd az útról lesodródva egy fának csapódott.

Az ütközés erejét jól mutatja, hogy az Ignis eleje leszakadt, az Mercedes pedig felismerhetetlenre tört, hátsó tengelye kiszakadt és a fűben landolt.

Mercedes és Audi tarolt le egy Suzukit az 58-as főúton 1

Az Ignis vezetője életveszélyesen, unokája súlyosan megsérült, a Mercedest vezető fiatal férfi, és szintén fiatal nő utasa, a helyszínen életét vesztette.A katasztrófavédelem közleményében azt írta:

Három személyautó karambolozott szombat délután Szalántánál, az 58-as főút 11-es kilométerszelvényénél. A baleset következtében az egyik autó felborult. Két ember beszorult, akit a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint a pécsi és siklósi hivatásos tűzoltók szabadítottak ki a járműből. Az egységek áramtalanították a gépkocsikat. A főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.

Mercedes és Audi tarolt le egy Suzukit az 58-as főúton 2

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta Bama.hu regionális hírportált, hogy a helyszíni adatgyűjtés során kiderült, mindhárom érintett személygépkocsi Pécs irányába közlekedett. A legelöl haladó autó balra akart kanyarodni, ám a mögötte haladó két autó már megkezdte az előzését. Így összeütköztek.

Mercedes és Audi tarolt le egy Suzukit az 58-as főúton 3

Mercedes és Audi tarolt le egy Suzukit az 58-as főúton 4

Mercedes és Audi tarolt le egy Suzukit az 58-as főúton 5

A fotókat a Balesetinfo csoportban osztották meg és Németh Zoltán készítette, aki a Memo-car Kft. autómentője.