Connect with us

Celebek

Elküldték melegebb éghajlatra a rezsi miatt fagyoskodó Nagy Ferót

Elküldték melegebb éghajlatra a rezsi miatt fagyoskodó Nagy Ferót

Nagy Feró, saját bevallása szerint odaáig jutott, hogy spórol. Mégpedig többek között a fűtessel, hogy ne kapjon elviselhetetlen rezsiszámlát. Több se kellett a kommentelőknek, kapott tőlük hideget-meleget.

Az énekes azt mondja, amúgy sem szeretik a feleségével a meleget, így nem nagy probléma, hogy a hálószobában csak 16-17 fok van, ami valljuk be azt jelenti, hogy a sztár szinte fagyoskodik.

Megírtuk, hogy, Nagy Feró csak egy helyiséget fűt fel, azt is egy régi cserépkályhával, sőt függönyöket is szereltek több helyre, hogy azok is fogják a meleget. Így spórol a fűtéssel!

Régen nem látott kommentáradta indult el a Facebookon, miután a felhasználók szembesültek azzal, hogy mit mondott sokak nagy kedvence.

Egyikük így fogalmazott: „Majd,ha lesz rá időm megsajnálom!Előtte meg azzal fitogtatta magát,hogy milyen gazdag!Menjen oda,ahova gondolom!”

Volt, aki próbálta védelmébe venni Nagy Ferót és ezt írta: „Okosan teszi! Minden normálisan gondolkodó ember próbál segíteni, ha tud az ország energia gazdálkodásának. Sok kicsi sokra megy!”

Megint más a technikára figyelt fel: „Ez volt nagyanyáink módszere.Lehet hogy nem a „modern „korban éltek,de őket már megtanította az élet.Nem voltak hülyék.” Akadt olyan is, aki a luxuslakásán gondolkodott el: „Ha ő 1 szobát fűt a luxus otthonában mit szóljon az aki 40evet dolgozot és még azon is túl és igencsak spórolni kell.”

Többektől érkezett a reakcióként a „szívnek kell megszakadni” és a „ha lesz időm megsajnálom fordulat”. Akadt olyan is, aki a többi kommentelőnek szánta a szavait: „A nyafogóknak üzenem: Nem azért mert nincs pénze rá, hanem az energiaspórolás miatt.”

A végén pedig jött a csattanó, hiszen minden beszélgetést lezár valaki: „Kitesznek egy kalapot. Gyűjtsenek neki egy kis pénzt.”

Így reagált tehát az internet népe arra, hogy az énekes bejelentette, nem szórják a pénzt, megfontolják, hogy mire és mennyi költenek. A statisztikák szerint egyébként ezzel más is így van. A KSH azt számolta ki, hogy az élelmiszerrel spóroltak a leginkább az emberek, az élelmiszer-kereskedelmben 6,7 százalékos volt a visszaesés novemberben az egy évvel korábbi állapotokhoz képest. Minden olyan boltban, ahol ételt is lehet venni, 8,6 százalékkal esett vissza a forgalom.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top