Connect with us

Celebek

Hajdú Péter miatt nem akar bokszolni Molnár Áron, Istenes Bencéhez is volt egy-két őszinte szava

Kitálalt Molnár Áron: Hajdú Péter az oka, hogy nem vállalta a bokszolást, de Istenes Bencének is üzent.

Bombaként robbant a hír, hogy a tavalyi Sztárbox egyik győztese, Molnár Áron nem vállalja a Hell nemzetközi versenyét, és helyette Istenes Bence fog indulni. Mind ez idáig nem lehetett tudni, hogy mi ennek a döntésnek a pontos oka, hiszen Áron a győztes bokszmérkőzése után lelkesen beszélt arról, hogy alig várja, hogy újra ringbe léphessen.

A színész most megtörte a csendet, és a saját oldalán magyarázta el, hogy miért nem vállalta be a meccset. Egyrészt ennek anyagi okai vannak, másrészt pedig Hajdú Péter miatt nem akart igent mondani; viszont volt egy-két keresetlen szava Istenes Bencéhez is, aki helyette fogja felhúzni a kesztyűt.

Molnár Áron elmondása szerint nem tudott megegyezni a Hell-el. Bár sok pénzt ajánlottak neki, valójában ez nem volt olyan hatalmas összeg, ha figyelembe veszük azt, hogy mennyibe került volna neki az egész felkészülés. A honoráriumából ugyanis ki kellett volna fizetnie a bokszedzőit, az erőnléti edzőjét, a futóedzőjét, az étrendet, a táplálék kiegészítőket, a regenerálódást elősegítő masszázst, a gyógytornát, a hidegterápiát, és a mentálhigiénés felkészülést. Ráadásul mivel nem kapott volna meccspénzt, így a három mérkőzést ingyen kellett volna lenyomnia.

Ám ez csak a visszalépésének egyik része, az sem tetszett neki, hogy amikor elment a Hell-el tárgyalni, szembetalálkozott Hajdú Péterrel, akire nagyon pikkel most a Varga Judit interjú miatt.

„Nagy meglepetés volt, amikor az első tárgyaláson szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudtam, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében. Nekem semmi dolgom Hajdú Péterrel, ráadásul a Varga Juditos interjú után extrán összetettem a kezem, hogy nem kell részt vennem egy olyan programban, amihez ennek az embernek köze lesz”

Molnár Áronnak természetesen volt egy-két megjegyzése ahhoz is, hogy Istenes Bence fogja őt helyettesíteni. A színész szerint ahhoz, hogy Bence hitelt tudjon magának szerezni, hogy miért éppen ő méretteti meg magát nemzetközi szinten, ahhoz előbb őt kellene legyőznie, és el kellene vennie tőle az övét – hiszen Istenes Bence csak harmadik helyezett lett a kategóriájában.

Molnár Áron nagyon sajnálja, hogy nem vonulhat be a magyar zászló alatt, hogy képviselje Magyarországot ezen a nemzetközi bokszversenyen; ez az egyetlen, amit bán az egészből.

Continue Reading
Hírdetés

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top