Connect with us

Celebek

Válófélben lehetnek Gáspár Győzőék

Gáspár Győző és Bea házassága már több mint harminc éve tart, felneveltek két gyereket és sok nehézségen túljutottak együtt. Nemrég Gáspár Győző mentális problémájáról is őszintén beszéltek, ami nagyon megviselte a családot. Majd közösen úgy döntöttek, belevágnak az Ázsia Expresszbe, ami nagy kaland volt számukra, viszont nem várt következményekkel volt a házaságukra.

A TV2 kalandrealityjének nézői szemtanúi lehettek a Gáspár házaspár mindennapos vitáinak, ami egy köztük lévő folyamatos feszültség eredménye volt. Bár sokszor összevesztek, mégis remekül tudtak együttműködni az Ázsia Expressz megmérettetésein, amiről most Gáspár Bea őszintén bevallotta, hogy milyen hatással volt kapcsolatukra.

Gáspár Bea és Győző az Ázsia ExpresszbenTV2

Győzővel az élet nem volt könnyű soha, és most sem az.

Az, ami az Ázsia Expresszben volt, rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra. A vitákat már elengedjük, mert tudjuk, hogy ha vitatkozunk is, de megbeszéljük a dolgainkat, onnantól fogva velünk új dolog nem fog történni” – idézi a Bors Gáspár Bea szavait, aki főzés közben adott interjút és elmondta, hogy  bár vannak hullámvölgyek, már nem tudnak túl sok megelpetést okozni egymásnak ilyen hosszú házasság után. 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top