Connect with us

Sztori

Sürgős figyelmeztetést adtak ki mindenkinek, aki volt koronavírusos

Fennállhat a kockázata több mint 20 egészségügyi problémának.

Szakértők sürgős figyelmeztetést adtak ki mindenkinek, aki az elmúlt két évben volt Covid-fertőzött. Új amerikai kutatások azt mutatják, hogy bárki, aki megfertőződött, nagyobb halálozási kockázatnak van kitéve két éven belül, mint az, aki nem volt koronavírusos – írja a brit The Sun.

Nature Medicine-ben megjelent új tanulmány kimutatta, hogy a fertőzés után két évvel nagyobb az esély a halálozásra azoknak, akik kórházba is kerültek a vírus miatt. Ugyanebben a csoportban nagyobb a kockázata a súlyos egészségügyi problémáknak, például a tüdőbetegségnek és a cukorbetegségnek, valamint az általános fáradtságnak.

A fertőzést követő két év elteltével azonban csökken a halálozás kockázata

– mutat rá a tanulmány.

Kiemelték, hogy azoknál a betegeknél, akiket nem vittek kórházba a vírus miatt, mindössze hat hónapra van szükség ahhoz, hogy a halálozás kockázat már ne legyen jelentős. Azonban továbbra is fennállhat a kockázata több mint 20 egészségügyi problémának, például szív- és érrendszeri problémáknak és véralvadási problémáknak, cukorbetegségnek, gyomor-bélrendszeri problémáknak és vesebetegségeknek.

Sokan azt gondolják, hogy elkapták a Covidot, túl vannak rajta, és jól vannak. Lehet, hogy elfelejtették a Covidot, de a Covid nem feledkezett meg róluk. Még mindig pusztítást végez a testükben

– fogalmazott a tanulmány szerzője, dr. Ziyad Al-Aly, a Washingtoni Egyetem epidemiológusa.

Forrás

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top