Connect with us

Hírek

1 perce érkezett:Vérfürdő a Futak települési általános iskola előtt: két fiatal férfi meghalt

Megöltek két fiatal férfit a vajdasági Újvidék melletti Futak településen egy általános iskola előtt pénteken – közölte a helyi hatóságok beszámolóját idézve a Telegraf.rs című szerb hírportál.

Zoran Krulj, az újvidéki sürgősségi szolgálat szóvivője elmondta: a rendőrséghez éjfél után 17 perccel érkezett a bejelentés a lövöldözésről. A helyszínen egy eszméletlen fiatalembert találtak, akit fejlövéssel, súlyos állapotban szállítottak az intenzív osztályra. A 20 éves férfi sebesülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházban meghalt – mondta.

A következő hívás éjfél után 51 perccel érkezett, miután a rendőrök egy másik, 19 éves fiatalembert találtak a helyszínen. A mentősök már nem tudtak segíteni rajta, csak a halál beálltát tudták megállapítani – tette hozzá a szóvivő.

A belügyi szervek széles körű rendőri akciót indítottak, egész Futakot lezárták, valamint az összes újvidéki kijáratot, és a Blic című napilap a rendőrségtől úgy tudja, hogy őrizetbe vettek négy gyanúsítottat: egy 23, egy 24, egy 21 és egy 26 éves férfit – írja az MTI.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Hírek

To Top