Connect with us

Sztori

Óriási a baj, szörnyű hír érkezett a nyugdíjasoknak

Óriási a baj, szörnyű hír érkezett a nyugdíjasoknak

A Pénzcentrumnak interjút adó nyugdíjszakértők szerint a magyar nyugdíjasok jelenleg is súlyos helyzetben vannak, és a novemberi nyugdíjkorrekció csak akkor segíthet, ha nagymértékű lesz, különben a társadalom katasztrófa felé sodródik. Annak ellenére, hogy a nyugdíjasok idén nyugdíjemelést és 13. havi nyugdíjat is kaptak, az élelmiszerárak emelkedése a juttatásokat már az év közepén eltüntette.

A Pénzcentrum által megszólaltatott szakértők véleménye szerint teljes mértékben kizárt, hogy a január és augusztus közötti inflációs adat 15 százalék alatt marad. Ez a nyugdíjasok számára kulcsfontosságú, mert így garantált, hogy 2024-et magasabb nyugdíjjal kezdhetik.

Farkas András nyugdíjszakértő a Pénzcentrumnak azt mondta:  szerinte az év közepi emelésre, illetve kompenzációra már semmi esély nincs, mert azt már bejelentették volna. Az viszont biztos, hogy a nyugdíjasok nagy bajban vannak.

Farkas András nyugdíjszakértő a Pénzcentrumnak azt mondta:  szerinte az év közepi emelésre, illetve kompenzációra már semmi esély nincs, mert azt már bejelentették volna. Az viszont biztos, hogy a nyugdíjasok nagy bajban vannak.

Nyilvánvalóan, ha a kormányzat készült volna év közepi emeléssel, akkor arról már tudnánk, hiszen már július van, és ennyire hirtelen nem szoktak bejelenteni ekkora horderejű intézkedést – ha pedig mégis, az elviselhetetlen terhet jelentene például a nyugdíjfolyósítónak.

Az a tény, hogy a január-augusztus közti infláció bőven 15 százalék fölött lesz, szerinte legalább 3-3,5 százalékos emelést jelent majd – az már egy másik kérdés, hogy valószínűleg ez sem lesz elég semmire.

Farkas András felhívta a figyelmet a nyugdíjasok előtt álló legnagyobb kihívásra. Meglátása szerint az ármegállítások utáni időszakban újabb áremelkedési hullám következhet be, ami további terhet róhat a nyugdíjasok amúgy sem teletűzdelt pénztárcájára.

A nyugdíjasokat nagyon komolyan érintette – és érinti most is – az élelmiszerárak durva emelkedése, ráadásul még nem látjuk, ohgy amikor vége lesz az élelmiszereket érintő árstopoknak, akkor az milyen további drágulásokat hoz. Szerintem szükséges lenne a nyugdíjrendszer reformja, de erre akarta a közelben sem látszik. Pedig nem szabad például elfelejteni, hogy még mindig félmillió olyan nyugdíjas van az országban, akiknek a havi nyugdíja a százezer forintot sem éri el.

penzcentrum.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top