Connect with us

Celebek

Most derült ki:Orvosi hiba miatt halt meg 17 éve Zenthe Ferenc

Egy ország gyászolta 2006-ban a Nemzet Színészét. Halálának okairól először beszélt a fia.

17 évvel ezelőtt, 86 évesen hunyt el Zenthe Ferenc. A Kossuth-és kétszeres Jászai Mari-díjas színész végzetes orvosi hiba miatt halt meg – írja a Blikk. Erről most beszélt először a fia, a 70 éves, ifjabb Zenthe Ferenc.

Mint kiderült, az orvosai fatális hibát követtek el, és a súlyos, gyógyíthatatlan betegség legyőzte a színművész legyengült szervezetet.

Egyszer csak arra figyeltünk fel, hogy bizonytalan lett. Nem a járása, hanem az egész lénye. Kiderült, hogy bőrrákja van. (…) Elment szokás szerint orvoshoz, ám a kezelések, kivizsgálások során végzetes hiba történt. Mert a bőrrákosok esetében mindig ellenőrzik a tüdőt, a nyirokrendszert és az agyat. Nos, apu esetében az utóbbi kimaradt. Agydaganata lett” – árulta el fia.

Mint mondja, amikor az orvosok közölték az édesapjával, hogy maximum egy éve van hátra, félelem nélkül, méltósággal viselte. “A halála is kíméletes volt. (…) Fájdalom nélkül, csendben távozott” – mesélte ifjabb Zenthe Ferenc.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top