Connect with us

Celebek

Ez a gyönyörű színésznő volt Kucsera Gábor nagy szerelme

Ez a gyönyörű színésznő volt Kucsera Gábor nagy szerelme

Közös jövőt terveztek, gyereket is szerettek volna. Aztán persze máshogy hozta a sors.

Derült égből villámcsapásként jött a hír a héten: Kucsera Gábor és Tápai Szabina kapcsolata zátonyra futott, miután a férfi hűtlennek bizonyult. 10 év után ért véget a házasságuk, bár egyesek szerint eleve kudarcra volt ítélve a kapcsolatuk. Az is igaz csak a jéghegy csúcsa, ami szerda este kiderült. A családhoz közelállók nem azon lepődtek meg, hogy szakítottak, hanem azon, hogy csak most.

 Évek óta voltak ugyanis gondok

Kucsera Gábor
Hűtlenség vezetett a sportoló és felesége válásához  Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet

De térjünk vissza egy picit a múltba, még a Tápai Szabina előtti időbe! Kucsera Gábornak ugyanis nem ő volt az első ismert szerelme. Ma már talán kevesebben emlékeznek rá, de annak idején egy gyönyörű színésznő-énekesnő mellett kereste a boldogságot, sőt, kapcsolatuk olyannyira komoly volt, hogy már a közös jövőt tervezték, közös gyermekkel. A nála öt évvel idősebb Sári Éviről van szó – idézte fel a múltat a Ripost

Pontos terveink még nincsenek, de az biztos, hogy közös családot képzelünk el. Sokszor beszélgetünk a gyermekvállalásról, de még mindig nem tudtunk megegyezni, ugyanis én egy kislányt szeretnék, ő pedig egy kisfiút kezdetnek és utána még többet

 – mesélt közös terveikről anno a Borsnak Évi. Sajnos baba helyett végül szakítás lett a dologból.

20221007 Budapest Inspiráló Nők estje fotó: Markovics Gábor (MG)Ripost képen: Sári Évi énekes
Sári Évi gyereket is szeretett volna Kucserától  Fotó: Markovics Gábor / Ripost

– Egy idő után rengeteg feszültséget szült, hogy nem tudunk együtt lenni. Emiatt pedig azt a kis időt, amit végül mégis sikerült kiszorítani egymásnak, folyamatos veszekedéssel és vitázással töltöttük. Egyszerűen nem volt időnk szeretni egymást, hiszen nem azzal van a baj, hogy elmúltak az érzelmeink. De már nem voltunk képesek együtt élni – árulta el a kapcsolatuk végéről a színésznő.

Borsonline.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top