Connect with us

Sztori

1 PERCE ÉRKEZETT:Vége a hiteltörlesztési moratóriumnak,íme a részletek

A kormány nem hosszabbítja meg a hiteltörlesztési moratórium év végével lejáró hatályát, jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A döntést azzal indokolta, hogy a moratóriumban lévők száma jelentősen lecsökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a programban.

A kormány szerint a 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érintő kamatstop megfelelő védelmet nyújt.

Jogszabályban garantálják, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet januártól ne emelkedhessen a moratóriumban felhalmozódó kamatok és díjak miatt. A tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával lehetséges.

A hiteltörlesztési moratóriumot még 2020 márciusában, a járvány elején vezették be, majd többször meghosszabbították. Tavaly novembertől már csak kiemelten sérülékeny társadalmi csoportok (nyugdíjasok, gyermeket váró és nevelő adósok, közfoglalkoztatottak, illetve azok, akiknek a járvány hatására csökkent a jövedelmük), valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások (árbevételük legalább 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest) vehették igénybe.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top