Connect with us

Celebek

Válik a férjétől Kis Judy: A rabja voltam egy….

Kis Judy már be is adta a válókeresetet.

Kis Judy és a férje 14 év után válnak. Az énekesnő idén elvarázsolta a nézőket a Sztárban Sztár színpadján, de sajnos az elődöntőig és a döntőig nem sikerült elmenetelnie. A Groovehouse sztárja már néhány hónapja elárulta, hogy válságba került a házassága, de most kiderült, hogy nem sikerült megmenteniük, ezért válnak a férjével.

„Rengeteget vártam, agyaltam, reménykedtem mert nagy szerelem volt a miénk, ezért is volt nehéz meghozni ezt a döntést. A második válásomnak nézek elébe, és bízom benne, hogy sikerül békésen megoldanunk. (…) A rabja voltam egy már régen nem működő házasságnak, mégis nehéz volt új esélyt adni magamnak”

– nyilatkozta a Story magazinnak Kis Judy.

Az énekesnő azt mondta, hogy a váláshoz az is vezetett, hogy a párja csak a saját céljaival foglalkozott, és a közös célok már nem játszottak fontos szerepet. Hozzátette, hogy nagyon sokat volt egyedül a kislányával, és egy idő után teljesen elhidegültek egymástól.

„A házaséletünk is rutinszerűvé vált, és bár hozzám jött haza, azt gondolom, a női megérzések sosem csalnak… De mivel nagyon szerettem, behunytam a szemem, sok mindent elnyomtam magamban, úgymond megalkudtam. Hosszú évek és szakemberek segítsége kellettek ahhoz, hogy rájöjjek: méltatlan lenne benne maradnom ebben a házasságban”

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top