Connect with us

Sztori

Százmilliós cigarettafogás egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülésen-Videó

Százmilliós cigarettafogás egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülésen

Százmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak munkatársaink egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés udvarának melléképületében.

Előzetes bűnügyi információk alapján, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés ingatlanját vizsgálták át a pénzügyőrök. A padlást, a pincét, de még a gazdasági épületeket is alaposan átnézték, akiknek Lili, a NAV cigaretta- és bankjegykereső kutyája volt a segítségükre.

A baromfiudvar melletti épületben, az egyik lelakatolt ajtó mögött, több mint 46 ezer doboz adózatlan cigaretta volt elrejtve. A házban élő férfi azt mondta, hogy a kamrát kölcsönadta az egyik ismerősének, csak azt nem tudta, hogy milyen célból. A pénzügyőrök a falusi ház sufnijában talált mintegy 100 millió forint értékű csempészcigarettát lefoglalták.

Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt eljárást indítottak. A jogsértés elkövetője akár százmillió forint bírsággal is számolhat.

Lili beszerzéséhez az Európai Unió CCEI programja nyújtott pénzügyi támogatást.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Bevetési Igazgatósága

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top