Connect with us

Sztori

Meghalt egy nő a műtőasztalon, a férje operálta

Meghalt egy nő a műtőasztalon, a férje operálta

A háromgyerekes anyát lekapcsolták a gépekről, mert az oxigénhiány matt súlyos agykárosodást szenvedett. A plasztikai sebész ellen nyomozás indult.

Műtét közben kómába esett egy 33 éves nő, akin november 21-én végzett plasztikai beavatkozást a férje – írta a New York Post. A háromgyerekes anyát egy hét után kapcsolták le az őt életben tartó gépekről, mert az oxigénhiány matt súlyos agykárosodást szenvedett. Szerveit transzplantációra ajánlották fel.

Azt nem tudni, hogy Hillary Brown pontosan milyen beavatkozáson esett át, de a rendőrség azt elárulta, hogy a 911-et azért értesítették, mert a nő szíve műtét közben leállt, „gyógyszertúladagolás” miatt.

A férj, Ben Brown azt mondta a felesége szüleinek, hogy kifogyott a szokásos gyógyszerből, ezért nejének egy másikat adott be – feltehetően ez okozta a tragédiát.

Az esetet a Santa Rosa megyei seriff hivatalának súlyos bűncselekményekkel foglalkozó osztálya vizsgálja. A halálhoz vezető körülmények még nem teljesen tisztázottak, jelenleg a boncolási jegyzőkönyv beérkezésére várnak.

Ben Brown november 24-én írt feleségéről a közösségi oldalán: „Minden imára szükségünk van a csodához. Hillarynek kedd délután leállt a szíve. Hívtuk a 911-et, és megkezdtük az újraélesztést. A szíve visszatért, de az agya nem működik jól” – fogalmazott.

A nőnek még előző házasságából születtek a gyerekei, Ben Brownnal két éve volt együtt, ez idő alatt teljesen átalakult a plasztikai beavatkozások hatására.

Nyitókép: Getty Images

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top