Connect with us

Sztori

Ötöslottó: 2 ezer 415 millió forint volt a tét

A szombat este legfontosabb nyerőszámai november 4-én.

Közel kétmilliárd forintot lehetett nyerni ezen a héten Magyarországon az Ötöslottón. A pontos szám megbabonázóan magas, hiszen 2415 millió forintról van szó.

A számhúzást a Duna TV-n lehetett élőben követni a 44. héten is.

Eljött újra a szombat este, és kihúzták a hét legfontosabb számait, amelyre magyarok százezrei vártak már napok óta. 2023-ban a 44. héten is megtörtént a sorsolás, amit a Duna TV-n lehetett élőben követni a Szerencsejáték Zrt showműsorában, a műsorban pedig az Ötöslottó nyerőszámai mellett kisorsolták a JOKER nyerőszámait is.

Illetve a Luxor-nyerőszámokat is megláthattuk, és kiderült, hogy mely számokkal lehetett nyerni a 44. héten, szombaton, november 4-én.

A menetrend szerint kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait november 3-án, 2023 negyvennegyedik hetében is, hatalmas várakozás közepette előkerült a gömbből öt szám, amelyekkel akár új magyar milliomos is születethetett, ha jó számokat húzott be, és a szerencse mellé állt. Mivel több mint egy milliárd forint volt a főnyeremény a Szerencsejáték Zrt jóvoltából, de sokan izgulhattak a Joker nyerőszámai miatt is.

Nézzük tehát, kiknek kedvezett a szerencse, vagyis Fortuna.

Nyerőszámok, nem született telitalálat:

4, 17, 68, 80, 84

A Joker-en nem volt telitalálat, négyen viszont öttalálattal fejenként 4 millió forintot nyertek, ezekkel a számokkal:

912007

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top