Connect with us

Sztori

ORBÁN VIKTOR ELÁRULTA, MIKOR FOG VÉGRE CSÖKKENNI AZ INFLÁCIÓ: ÍME A DÁTUM

Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában.

A kormányfő kifejtette: a magyar érdek az, hogy az ország kimaradjon a háborúból, az emberek a békét választották. A háborút lokalizálni kellene és nem nemzetköziesíteni – közölte.

Elmondta: a kormány abba az irányba tesz lépéseket, hogy Magyarország ne sodródjon bele a háborúba, és ha nem így tenne, szembe találná magát a népakarattal.

Az emberek tudják, értik a súlyos károkat és elutasítják a szankciókat – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor közölte: a magyarok azt gondolják, hogy a szankciók az ukránoknak nem segítenek. Az oroszokat nem kényszerítik térdre, viszont iszonyatos károkat okoznak nekünk, Európának, az európai gazdaságnak, benne Magyarországnak is.

„A tárgyalási asztalnál elért eredményeimhez nagyon fontos, hogy világos legyen, nem a magyar miniszterelnöknek van gondja a szankciókkal, hanem egy egész nép áll egységesen szemben a szankciókkal. N

ekem nagy segítség, sőt talán a siker első számú feltétele egy ilyen sikeres nemzeti konzultáció” – jelentette ki.

A magyar kormány nem fog támogatni olyan szankciós intézkedést, amely növelné az inflációt – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormányfő a legfontosabbnak az energia kérdését ítélte, hozzátéve: az Oroszországgal szembeni szankciók nem érinthetik a nukleáris energiát. Emlékeztetett: Magyarország az olaj behozatala esetében korábban már kivételt ért el.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a kormány küzd az infláció ellen, beadta a vakcinát, amely már dolgozik is a magyar gazdaságban.

Az infláció februártól vagy márciustól csökkenhet, az év végére pedig egy számjegyűre mérséklődhet – ismertette. Íme a teljes interjú:

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani! 

(Forrás: MTI)

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top