Connect with us

Sztori

Nyugdíjemelés – Íme a számítás, ennyit pénzt kaphatnak a magyar nyugdíjasok

Mivel az éves infláció várhatóan 18 % fölött lesz, a Nyugdíjasparlament elnöke legalább 3,5 százalékos nyugdíjemelést tartana kívánatosnak.

Az aktuális inflációs adatok ismeretében a Nyugdíjasparlament azt várja a kormánytól, hogy 3,5 százalékos mértékű nyugdíjemelést hajtson végre. Karácsony Mihály, az elnök, az ATV műsorában elmondta, hogy egy átlagos nyugdíj esetében ez havi szinten körülbelül 7 ezer forintos többletet jelentene az idősek számára – idézve a Pénzcentrumot.

Karácsony Mihály, a Nyugdíjasparlament elnöke azt is hozzátette, hogy a nyugdíjemelés mértékének kiszámításakor más módszert kell alkalmazni:

“Ebben az esetben a január és augusztus közötti áremelkedést figyelik, és ennek alapján szerintem most 18,5 százalékos éves inflációval kell számolnunk.

A kormány nem erre fog összpontosítani, hanem a december havi inflációt fogja használni a tavalyihoz viszonyítva. Azonban fontos megjegyezni, hogy ennek az mutatónak nincs hatása a nyugdíjak számítására” – mondta Karácsony Mihály.

Mindazonáltal a pénzügyminiszter arról is tájékoztatott, hogy ha az éves infláció értéke az évközi adatok alapján magasabb lenne, mint a becsült érték, akkor a november hónapban, visszamenőleg januárig, a törvény előírásai szerint, nyugdíjkorrekcióra kerülhet sor.

A NYUGELLÁTÁSOK ÉVENKÉNTI RENDSZERES EMELÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNY SZERINT:

1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról

62. §  A tárgyév január 1-je előtti időponttól megállapított társadalombiztosítási nyugellátást – ideértve a 6. § (4) bekezdésében meghatározott ellátásokat és a baleseti járadékot is – a megállapítás naptári évét követően minden év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni.

(2) A tárgyévi tervezett fogyasztói árnövekedést a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg.

(3) Ha a fogyasztói árak növekedésének tárgyévben várható mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja az (1) bekezdés szerinti mértéket, akkor november hónapban – január 1-jére visszamenőleges hatállyal – kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani. Amennyiben az eltérés az 1 százalékpontot nem éri el, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni.

(4) A (3) bekezdés szerinti nyugdíjemelésnél a nyugdíjasok fogyasztói ár növekedésének – a tárgyév első nyolc hónapjának tényadatára alapozott – várható mértékét kell figyelembe venni, amennyiben az meghaladja a fogyasztói árnövekedés várható mértékét.

(5) Egyösszegű kifizetés esetén a következő év januárjában a nyugellátás és a baleseti járadék összegét – az (1) bekezdés szerinti emelés végrehajtását megelőzően – meg kell emelni az egyösszegű kifizetés összegének alapjául szolgáló, kormányrendeletben meghatározott százalékos mérték egytizenketted részével.

(6) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a tényleges, illetőleg a várható makrogazdasági folyamatok és adatok ismeretében a szükséges feltételek megléte esetén további kiegészítő intézkedéseket tegyen.

(7) Jogszabály elrendelheti más pénzbeli ellátás e § szerinti emelését.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top