Connect with us

Celebek

Nagy a baj: Elárverezhetik Csollány Szilveszter családjának házát

A Magyar Tornaszövetségtől és Orbán Viktor miniszterelnöktől is segítséget kért levélben a tavaly elhunyt olimpiai bajnok, Csollány Szilveszter özvegye – írja a Blikk.

A lap szerint az özvegy, Csollány Judit azért kényszerült erre, mert a férje halála után egy soproni ház tetemes lakáshitele is a két tinédzserlányt nevelő asszony nyakába szakadt. A nő „egy ideig fizette a kölcsönt, ám a megemelkedett kamatok, az infláció és az elszabadult energiaárak miatt nem tudja törleszteni a tartozást” – írják.

Magyar Zoltán, a tornaszövetség elnöke a lapnak azt mondta, annyit tudnak, hogy amíg Csollány élt, addig rendesen utalták a részleteket, és egy ideig még a halála után is. Ugyanakkor, bár átérezik az özvegy gondját, nem tudnak segíteni, a szövetségnek tavaly éppen csak sikerült nullára kijönnie, miután torna nem tartozik a kiemelt állami támogatású sportágak közé, és nincs túl sok a szponzoruk sem.

Annyit tudtak tenni, hogy levelet írtak a sportért felelős államtitkárnak, arra kérve Schmidt Ádámot, hogy lehetőségük szerint adjanak valamennyi pénzt a 2000-es sydney-i olimpiai bajnok családjának.

Csollány Szilveszter 2022 januárjában halt meg, miután előző év decemberében lélegeztetőgépre került. Akkori lapinformációk szerint koronavírusos volt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top