Connect with us

Celebek

Most jött a hír Bodrogi Gyuláról

Olt Tamásban öt éve született meg az ötlet, hogy szeretne kifejezetten Bodrogi Gyulának írni egy darabot. A színésznek már a kezdetleges forgatókönyv is nagyon tetszett, és azonnal rábólintott.

A rendező közben elkerült Kaposvárra, majd jött a pandémia és a Kossuth-díjas színművész betegsége. Mostanra azonban minden összeállt ahhoz, hogy végre színpadra vihessék a darabot.

– Augusztus elseje óta vagyok a Karinthy Színház élén, és amikor tudtam, hogy jövök, rögtön eszembe jutott, hogy akkor most megcsináljuk – mesélte lapunknak a rendező. – Közben hallottam én is arról, hogy Gyuszi bácsi kórházba került, és amikor felhívtam telefonon, meglepődtem, hogy három órával a műtétje után azonnal felvette a telefont. Azt mondta: “Rosszul voltam, de most mindent megcsináltak rajtam, szóval nálad is jobban vagyok. Úgyhogy vágjunk bele!”

Olt Tamás a felépülése alatt többször meglátogatta Bodrogit az otthonában, aki mint ismert, tavaly tavasszal kétszer is kórházba került, mert rosszul lett.

– Akkor ő már erősödött, felkelt és tudott a lakásban járkálni. A párjával, Angélával láttuk, hogy ha ezt a darabot tényleg nyélbe ütjük, Gyuszi bácsinak lesz miért felépülnie, ösztönzi a gyógyulásban. Így is történt, ősszel már elindult a munka. Valcz Péter is beszállt az írásba és a rendezésbe, és természetesen Bodrogi Gyula is alakított rajta, például az ő ötlete volt a dalok elhangzása.

A végére pedig sikerült olyan darabot összehoznunk, amely nem életrajzi, Gyuszi bácsi mégis nagy színészként játszhat benne, méltó hozzá, humoros és magában foglalja a legfontosabb életbölcsességeket.

Az, hogy tolószékben játsszon, az elejétől fogva az én koncepcióm volt, neki nem lenne rá szüksége. Sokszor rá is kellett szólni, hogy ülve ne járjon annyit a lába.

A tolószék tényleg kicsit zavart, mert szerencsére nincs rá szükségem, de nagy kihívásként tekintettem rá, hiszen ilyen még nem csináltam – vette át a szót Bodrogi, aki egy lányával élő, hajdani filmsztárt alakít a darabban.

– Nagyon kedves a szívemnek ez a szerep, imádom játszani. Mindent magában foglal, ami én vagyok, a színészetet, a humort, a szórakoztatást, és a legfontosabb tanításokat, amelyek szerint én is élek. Amikor kiderült, hogy végre színpadra visszük a darabot, még inkább azon voltam, hogy a betegségeim után felépüljek, mert mindenképpen meg akartam csinálni ezt az előadást – tette hozzá a színész.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top