Connect with us

Celebek

Elköltöztek Tóth Gabiék, nem akárki az új szomszédjuk

Nagy hírt jelentett be Tóth Gabi az Instagramon: elköltöztek a fővárosból, amivel nagy vágya vált valóra.

Az énekesnő a csalad.hu-n vezetett blogjában januárban írt arról, hogy régóta szeretne családjával a Dunakanyarba költözni, és már közelebb is kerültek ennek az álomnak a megvalósításához – írja a Sassy.hu.

Életem legnagyobb ajándéka lenne egy vidéki otthonban kelni reggel (akár kakaskukorékolásra) és oda hazatérni este. (…) Megmagyarázhatatlan erő húz vissza a vidéki lét felé és lelki szemeim előtt már csak egy olyan kép lebeg, hogy egy szép téli délelőtt én játszom Hannival a vidéki házunk nappalijában, az ablakon át látni a havas tájat, a kandallóban ropog a fa, és Krauszom készíti az ebédet” – írta.

Úgy tűnik, álma mostanra meg is valósult, ugyanis szombaton már új otthonukból jelentkezett be Instagramon.

„Új kezdet. Új otthonunk!”

– írta az alábbi fotóhoz.

Mutatott egy képet díszes oszlopról is, sőt az új szomszédjukat is lefotózta férjével, Krausz Gáborral. A szomszéd az Insta-sztori szerint nem más, mint Vomberg Frigyes séf, aki együtt szerepel Krausz Gáborral a Séfek séfe című gasztro realityben.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top