Connect with us

Celebek

Most érkezett! Eldobta az életét az RTL klub sztárja

Most érkezett! Eldobta az életét az RTL klub sztárja

Szerelmi bánata és féltékenysége miatt másodszor is megpróbált öngyilkos lenni Mandula Ádám.

A zenész lapunknak mesélt arról, miért akarta eldobni az életét, valamint arról is, hogy a jövőben szeretne végleg leszámolni a démonajival, s jó útra térni. – Több mint egy éve alkotunk párt a kedvesemmel, Rékával. Minden időnket együtt töltjük, nemrég pedig vettem egy házat Jászapátiban, ahová együtt költözünk be – kezdte lapunknak Ádám, aki korábban is került már zűrös helyzetbe.

A két ünnep között Réka hazament Pécsre a családjához, és bántott, hogy én nem mehettem, nem kaptam meghívást. Egyedül voltam otthon, és még sosem töltöttünk ennyi időt külön. Nem értem el telefonon, aztán előjöttek a démonjaim, azt hittem, biztosan megcsal. Nem tagadom, elkezdtem inni, majd bevettem húsz-huszonöt szem erős nyugtatót, amelyek felkorbácsolták ezeket a félelmeket, és szinte már hallucináltam. Dühös lettem, elkezdtem őrjöngeni, összetörtem a házban az összes tükröt, üveget, amelyek szétvágták a kezemet. Nagyon sok vért veszítettem, majd önkívületi állapotba kerültem.

Ádám egyetlen szerencséje az volt, hogy kihívták a mentőket és a rendőröket, így nem vérzett el. – Befeküdtem a kádba, várva, hogy vége legyen. De nem így lett – mondta az Éden Hotel és az Aranypart egykori sztárja, aki kórházba szállították, ahol miután ellátták sérüléseit, összevarrták sebeit, átvitték a pszichiátriára, ahonnan egy vizsgálat után kiengedték.Nem ez volt az első eset, hogy hülyeséget csináltam. Egy éve nem lehettem ott a kisfiam születésnapján, ami miatt annyira megborultam, hogy megvágtam a kezemet egy törött vodkásüveggel, mert nem akartam élni. A legutóbbi eset óta tiszta vagyok, nem ittam egy korty alkoholt sem, gyógyszereket sem szedtem be. Azt gondolom, nincs szükségem szakemberre, jól megy egyedül is a józan élet – magyarázta Ádám, aki azért is szeretne józan maradni, mert tudja, példát kell mutatnia a fiának, Medoxnak.

Forrás

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top