Connect with us

Sztori

Jön a Facebook radikális újítása: erre a funkcióra várt mindenki

A Facebook az elmúlt időszakban egyre több régóta várt kérésnek tett eleget, és úgy tűnik, most egy újabb ilyenre kerül sor.

Ki az, aki nem küldött már el olyan üzenetet, amit később megbánt? Emiatt azonban azóta nem kell aggódnunk, amióta a Facebook bevezette az üzenetek visszavonásának funkcióját, viszont van valami, ami már évek óta piszkálja az emberek fantáziáját. Kéretlen üzenetek, avagy csak egy egyszerű „Jó reggelt!”-üdvözlés, amire valamilyen ok miatt nincsen kedvünk azonnal reagálni. 

Ha megnézzük, a másik fél elvárja, hogy azonnal visszaírjunk neki, hiszen a rendszer neki megmutatja, mikor látták azt. Ám már emiatt sem kell többé aggódnunk.

A Facebook egy újabb frissítésben lehetővé teszi majd, hogy az üzenetek elolvasását elrejtsük, így az üzenetet küldő fél már nem látja majd, hogy azt megnézték. Az újítást azok tudják majd használni, akik a Messengeren keresztül csevegnek. Ezzel együtt lehetőséget kapunk az üzenetek utólagos szerkesztésére is – írja a Lifehacker.com.

Hogyan működik az olvasottság visszajelzésének kikapcsolása?

Ha az olvasottság visszajelzését teljes mértékben letiltanánk, úgy a Beállítások / Személyes adatok védelme rész alatt tudjuk azt ki- és bekapcsolni. Ha viszont csak néhány beszélgetés esetén szeretnénk ezt a beállítást alkalmazni, az adott chat felületének beállításaihoz kell majd elnavigálnunk. Az egyetlen hátránya ennek a funkciónak, hogy nem csak egy irányba működik, tehát ha a magánszféránkat védeni szeretnénk, többé mi sem látjuk majd, hogy egy adott személy elolvasta-e azt, amit küldtünk neki.

Hogyan tudjuk szerkeszteni az üzeneteket?

Bár ezzel a lehetőséggel egy hatalmas, ám elvárt mérföldkőhöz érkezett a Facebook, az üzeneteink szerkesztésére csak limitált idő áll majd rendelkezésre az elküldést követően. Ez azt jelenti, hogy mindössze 15 percünk lesz eldönteni, megfelel-e nekünk az, ahogyan megírtuk a mondanivalónkat. 15 perc után már nem lesz mód arra, hogy a sorok tartalmát módosítsuk.

Amelyik szót vagy mondatot ki szeretnénk javítani, esetleg átfogalmazni, arra hosszan rá kell nyomnunk, a legördülő menüből pedig a szerkesztési/módosítási lehetőségre kell kattintanunk.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top