Connect with us

Egyéb

Itt a kormány bejelentése a gáz- és áramárakkal kapcsolatban

Januártól májusig nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak, jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a 24.hu szerint. Ez azt jelenti, hogy nem nőnek majd azoknak a terhei, akik csak az egyetemes szolgáltatásra jogosultak.

A szerda éjjeli közleményben meghirdetett rendelet hatmillió fogyasztóra vonatkozik. A lakossági felhasználók tarifáiban átlagfogyasztás alatt és felett sem hoz változást az újév, ideértve mások mellett a társasházakban vagy többgenerációs családi házakban, az állami és önkormányzati bérlakásokban élőket is, írták.

Az átlagfogyasztás feletti lakossági áram- és gázárak jövő évi első megállapítási időszaka március helyett április végéig tart, ez azt jelenti, hogy az átlagos gyakorlattól eltérően az év elején nem három, hanem négy hónapra rögzítik a tarifákat.

Lantos arról beszélt: „A kormány jövőre is mindent megtesz a tíz éve megkezdett rezsicsökkentés fenntartásáért. Már korábban kikötötte, hogy a rendszerhasználati díjak januártól sem emelkedhetnek. A szankciós intézkedések miatt az energiahordozók nemzetközi árai történelmi magasságokba nőttek. Magyarországon a rezsicsökkentés és a nyáron létrehozott Rezsivédelmi Alap kíméli meg a családokat a drasztikus költségnövekedéstől. Az önálló Energiaügyi Minisztérium legfontosabb küldetése is a megfizethető árak és a biztonságos ellátás garantálása”.

Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Egyéb

To Top