Connect with us

Sztori

Ha ez igaz, Magyar Péter családtagja nagy bajba kerület

Ha ez igaz, Magyar Péter családtagja nagy bajba kerülhet

Magyar Péter korábbi Partizán-interjúját idézve Hont azt írta, hogy a március 15-i tüntetés szervezésében a legtöbbet öccse, barátnője és édesanyja segített. Utóbbi az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese.

Amennyiben fontos a jogállamiságosság meg a bírói függetlenség, amelyért az ellenzéki közvélemény és a sajtó annyit szokott aggódni, akkor dr. Erőss Mónika ellen azonnal fegyelmi eljárást kéne indítani, és amennyiben igaz Magyar Péter állítása, akkor fölmenteni tisztségéből

– írta posztjában Hont András, aki szerint mindez azt jelenti, hogy az egyik hatalmi ág vezető tisztségviselője tevékeny szerepet vállal egy másik hatalmi ág belharcaiban, és közben a pártatlanságára tett esküjét is megszegi.

Magyar Péter reagált Hont András felvetésére. Azt írja Facebook oldalán, hogy úgy véli: megpróbálják meggyalázni édesanyja a 40 éves pályafutását és megkérdőjelezni a bírói függetlenségét. Magyar Péter azt írja:

„Egy újságírói kérdésre annyit mondtam pár napja, hogy anyukám is segített nekem a március 15-i rendezvény előkészítésében. Ezért most a Hont András féle fizetett trollok fegyelmit követelnek ellene és nyilvánosan próbálják lejáratni. Hogy mivel segített nekem anyukám március 15. előtt? Amivel az édesanyák szoktak. Meghallgatott, támogatott, néha megölelt, biztatott és persze nagyon aggódott. Hogy ez a propagandistáknak ismeretlen érzés? Sajnálom.”

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top