Connect with us

Sztori

Borzasztó tragédia: magyar kiránduló motorosok közé hajtott egy autó Romániában, ketten meghaltak

Borzasztó tragédia: magyar kiránduló motorosok közé hajtott egy autó Romániában, ketten meghaltak

A baleset vasárnap délután történt Hunyad megyében. Egy harmadik motoros súlyosan megsérült.

Rendkívül súlyos baleset történt vasárnap délután a romániai Hunyad megyében, miután egy személygépkocsi előzés közben belehajtott egy hat motorosból álló csoportba. Két magyar állampolgárságú motoros a helyszínen meghalt, egy harmadik pedig súlyosan megsérült – írja a Transtelex.

Helyi idő szerint délután 14.45-kor érkezett az értesítés a 112-es segélyhívó vonalon, hogy a 68-as számú országúton közúti baleset történt, amelynek következtében halottak és sérültek vannak a helyszínen.

A baleset helyszínére érkező rendőrök azt állapították meg, hogy egy 56 éves petrozsényi lakosú sofőr Karánsebes felől Hátszeg felé haladva, személygépkocsijával megelőzött egy autócsoportot, és előzés közben összeütközött egy 6 fős, ellenkező irányból érkező motorkerékpáros csoporttal.

A Hunyad megyei rendőrök bűnügyi kivizsgálást indítottak gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés bűntette miatt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top