Connect with us

Sztori

Bejelentették: Ismét emelik a politikusok fizetését! Orbán Viktor ennyit visz haza, kiderült:

Inflációkövető fizetéssel számolhatnak jövőre a parlamenti képviselők. A legjobban Orbán Viktor jár, de Kövér László, valamint azok a miniszterek sem panaszkodhatnak, akik egyben képviselők is.

Legalább 230 ezer forint fizetésemelésre számíthatnak jövőre a parlamenti képviselők, amennyiben – az előrejelzések szerint – 2022-ben valóban 17,7 százalékkal nőnek a keresetek.

Az emelkedő képviselői fizetések annak köszönhetőek, hogy négy éve a parlament elfogadta a törvénymódosítást, amely az előző évi átlagbér háromszorosában határozta meg a parlamenti képviselők fizetését.

Orbán Viktor járhat a legjobban

A legjobban Orbán Viktor járhat – írja az RTL. A kormányfő fizetése a mostani 4,87 millió forintról bruttó 5,727 millió forintra nőhet, ami bruttó 857 ezer forintos fizetésemelésnek felelne meg. Összehasonlításképpen: januártól az átlagos nyugdíj összege 27 ezer forinttal 207 ezer forintra nő, míg a bruttó minimálbér 32 ezer forinttal 232 ezer forintra emelkedik.

Az átlagnyugdíjhoz képest tehát több mint harmincszoros az emelkedés, míg a minimálbérhez képest több mint huszonötszörös

Index.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top