Connect with us

Sztori

Zámbó Krisztián az apja temetéséről: „egy csepp könny nem jött ki a szememen”

Zámbó Krisztián az apja temetéséről: „egy csepp könny nem jött ki a szememen”

Zámbó Krisztián nemrég Palik Lászlóék Három Igazság című műsorában vendégeskedett. A zenész őszintén vallott édesapjával való kapcsolatáról, és 22 év hallgatás után azt is elárulta, hogy élte meg imádott apja temetését. 

Krisztián elmesélt, nehéz volt egy ilyen apa mellett felnőni, hiszen Jimmy a szakmájából adódóan nagyon kevés időt tudott a családjával tölteni, és amikor együtt voltak, még akkor is néha megrohamozták őket a rajongók. Aztán később, felnőtt korában sem volt könnyű dolga, hiszen amikor elindult az énekes karriere, lépten-nyomon azt hallotta, hogy csak az apja árnyékából akar kitörni. 

A zenész elmondása szerint Zámbó Jimmy nagyon jó apa volt, és a mai napig hiányzik neki, hogy puszival keltse és fektesse, mint azt tette 21 éves koráig. 

Krisztián 22 év után őszintén mesélt arról, hogy élte meg apja temetését

,”Húszezer ember volt a temetésén, és egy csepp könny nem jött ki a szememen. Ez még mindig frusztrál, nagyon. Idegen emberek, tévék, kamerák… Tudjátok, át akarja élni az ember azt, hogy úristen, elment. Nekem kellett két hét, hogy felfogjam” – magyarázta a zenész, majd felidézte, hogy élte meg 22 évvel ezelőtt a temetés napját. 

„Azt láttam, hogy leállították egész Csepelt. Mik ezek a rendőrök, mentők? Mi történik itt? Ilyet én még nem láttam a Földön, és ezzel kellett elfoglalnom magam, miközben fel kellett dolgoznom, hogy az én szobámban, amikor hazamentem, b*sszameg, ott voltak a függönyön még édesapám darabjai… merthogy az én szobámban történt a tragédia. Ezek mind bennem voltak, egyedül éreztem magam abban a nagyon nagy tömegben. Dühös voltam, nem szomorú, dühös” – idézte fel emlékeit Krisztián. 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top