Connect with us

Sztori

Van telitalálat a hatoslottón,íme a nyerőszámok és a nyeremények

Túl vagyunk tehát a Szerencsejáték Zrt. 17. heti hatos lottó számsorsolásán, aminek a várható főnyereménye 410 millió forint. Maga a sorsolás rendkívüli volt Ferenc pápa látogatása miatt, de csak az időpontot kellett előre hozni. 15 óra 50 perckor ez az élő műsor vette kezdetét a Duna TV-n: Ferenc pápa Magyarországon – Közvetítés a Pázmány Péter Egyetemről.

Így nyilvánvaló volt, hogy a hatos lottó sorsolását nem tudják megtartani a szokott időben, vagyis 16 órakor. A szelvényeket ettől még továbbra is vasárnap délután fél háromig kellett feladni, és remélhetőleg nem feledkezett meg róla senki, nehogy épp most találjanak be a számai.

Természetesen a hatos lottó főnyereménye továbbra is nettó összeg, vagyis nem kell utána adózni. Lássuk, megvan-e az ötödik szerencsés 2023-ban, aki ebben az évben mind a hat számot eltalálja.

Nyerőszámok: 4, 14, 19, 23, 27, 42

Hattalálatos szelvény ezen a héten egy darab volt, szóval valaki Magyarországon több mint 426 millió 667 ezer forintot nyert.

Nyeremények:

5 találatos szelvény 62 darab, nyereményük egyenként 227.260 forint;
4 találatos szelvény 2638 darab, nyereményük egyenként 5.150 forint;
3 találatos szelvény 39 550 darab, nyereményük egyenként 1 975 forint.

A következő héten 80 millió forint lesz a főnyeremény, szóval érdemes lesz játszani.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top