Connect with us

Sztori

Változások a nyugdíjnál, a gyednél és a SZÉP-kártyánál

A minimálbér 2023. január elsejével 16 százalékkal bruttó 200 ezer forintról 232 ezer forintra, míg a garantált bérminimum az eddig 260 ezer forintról 296 400 forintra emelkedik, nettóban számolva az előbbi 154 ezer forint, az utóbbi 197 ezer forint lesz, mindez összesen 920 ezer munkavállalót érint Magyarországon.

A minimálbér-növekedéssel együtt a gyed plafonja 324 800 forintra nő,a diplomás gyed az alapképzésben részt vevő hallgatóknál bruttó 162 400 forintra, a mesterképzésben részt vevők esetében bruttó 207 480 forintra emelkedik.

A gyermekek otthongondozási díja (gyod) pedig bruttó 232 ezer forint lesz januártól – írja a Világgazdaság összefoglalója.

Nyugdíjak

Több mint 2 millió magyart érint, hogy a nyugdíjak 15 százalékkal emelkednek január elsejével, miután az infláció is várhatóan ennyivel fog emelkedni.Ezzel egy fontos határhoz is érkezünk, ugyanis szinte biztos, hogy átlagnyugdíjak elérik a 200 ezer forintot.

Ha a vártnál magasabb lesz az infláció, akkor év közben további nyugdíjemelésről dönthet a kormány, erre szokás szerint nyáron, illetve az ősz végén kerülhet sor.

Szja-kedvezmények

A 25 év alattiak 2022. január elején bevezetett szja-kedvezményét a 30 év alatti gyermeket vállaló nőkre is kiterjeszti a kormány, az átlagbér erejéig adómentességet kapnak, függetlenül attól, hogy házasságban élnek, hajadonok vagy elváltak.

Az pedig már a Magyar Közlönyből az év utolsó napjaiban derült ki, hogya 30 alatti gyermekes anyák diákhitel-tartozását is elengedi az állam,ha a támogatás iránti kérelmét a gyermek születését vagy örökbe fogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő 60 napon belül benyújtják a diákhitel-szervezethez.

Egy zseb marad a SZÉP-kártyán

Sokakat érintő változás, hogy megszűnik a SZÉP-kártya korábbi rendszere, január 9-től csak egy számla marad, az eddigi három zsebből csak a szálláshelyzsebből fizethetünk valamennyi szolgáltatásért.

A hírek szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség véleményezésével született meg a módosítás, amelytől azt várják, hogy a gazdasági nehézségek közepette is lendületet adhat a belföldi turizmusnak.Az OTP tájékoztatása szerint a vendéglátás- és a szabadidőzseben lévő pénzeket január 8-án átvezetik a szálláshelyzsebre.

A kata megszüntetése után átalányadózás

A kata év közbeni átalakítása után több tízezer vállalkozás érint, hogy 2023-tól egyszerűsödik a kata alternatívájának tekintett átalányadózás.Január elsejétől a személyi jövedelemadó előlegéhez hasonlóan csak negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 12. napjáig kell bevallaniukés megfizetniük szociális hozzájárulási adót és a társadalombiztosítási járulékot a vállalkozóknak, a közterhek megállapítása azonban továbbra is havonta történik. 

Hipa

Szintén a mikrovállalkozásoknak, egyéni vállalkozóknak jelent egyszerűsítést a helyi iparűzési adó fizetésének – adózási módtól független – egyszerűsített meghatározása, amelynek révén az érintett kör nagy részének bevallást sem kell tennie, mindössze évente egyszer megfizetni az adót. 

Mentesülnek a pénzügyi tranzakciós illeték alól a Diákhitel Központ Zrt. diákhitelek folyósításához kapcsolódó fizetési műveletei, továbbá a kincstárnál nyitott, a devizában történő helyi iparűzési adófizetéséhez tartozó technikai számla. 

Lakásáfa

Módosulnak a lakásáfa szabályai is,az új lakóingatlanok építésére 2024. december 31-ig 5 százalékos adómérték vonatkozik.A módosítás a 2024. december 31-ig megkezdett projektek esetében az alkalmazást 2028. december 31-ig teszi lehetővé.

Autópályadíjak

Az inflációval azonos mértékben emelkedik több matrica ára, személygépjárműrea havi jogosultság díja 8900 forintra, a 10 napos „hetié” pedig 5500 forint lesz elsejével. Kisebb mértékben,5 százalékkal kerül többe az éves országos (49 190 forint) és a megyei matrica (5720 forint). A motorosok 10 napos útdíja 1600 forintról 2750-re forintra ugrik.

Ami jó hír, hogy ezzel párhuzamosan több autópálya-szakaszon jelentős színvonaljavulás várható, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. ígérete szerint 300-400 kilométeren újítják fel az elöregedett aszfaltburkolatot, és ha minden a tervek szerint alakul, akkor elindul az M1-es autópálya tervezett bővítése – írja a Világgazdaság.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top