Connect with us

Celebek

Újabb sztárpár jelentette be a válását.

Indul Király Viktorék válópere, már megkezdték az előkészületeket

Sokáig próbálták megmenteni a kapcsolatukat, közel egy évig küzdöttek, de végül nem tudták megoldani a problémákat.

A Megasztár 4. évadának győztese és Virág Anita már több mint egy éve külön élnek, a Blikk információi szerint pedig hamarosan a válóper is elindulhat.

Év elején derült ki, hogy Király Viktornak és nejének a kapcsolata válságba került, és bár egy ideig próbálkoztak azzal, hogy megmentsék a házasságukat, végül minden erőfeszítés kudarcba fulladt.

A lap szerint már kimondták, hogy nincs visszaút, lezártnak tekintik házasságukat, és a válás körüli ügyeket készítik elő az ügyvédeikkel.

„Sokáig próbálták megmenteni a kapcsolatukat, közel egy évig küzdöttek. Viktor nagyon szerette volna visszakapni a családját, és Anita is partner volt ebben, de nem tudták megoldani a problémákat. Egy ideje végleg elengedték egymást kezét, és úgy döntöttek, elválnak. Úgy tudom, már meg is kezdték az előkészületeket ez ügyben”

– nyilatkozta egy Király Viktorékhoz közel álló barát a lapnak.

„Az elmúlt bő egy évben sem volt ebben vita közöttük. Viktor igyekszik minél több időt a kisfiával lenni, és Anita e téren együttműködő”

– tette hozzá az ismerős.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top