Connect with us

Sztori

Óriási pofon a kisgyermekeseknek a családbarát kormánytól:megszünik a következő támogatás

2019 óta lehetett kérni a bölcsődei támogatást azoknak a családoknak, akik helyhiány miatt nem tudták elhelyezni gyereküket állami bölcsődébe íratni. Ez most megszűnik.

A támogatás 2019 óta volt elérhető egy GINOP uniós pályázat keretében.

A pályázók akár havi 40 ezer forinttal is csökkenthették a kiadásaikat, ha a szülők, pontosabban tipikusan az anyuka vissza akart menni dolgozni, de csak magánbölcsiben talált helyet a gyerekének. Ez a probléma pedig olyan akkut, hogy sok kistelepülésen és 13 fővárosi kerületben automatikusan járt a támogatás. Eddig évről évre hosszabbította a kormány a pályázatot, a 2023 márciusi beadási határidő után viszont ez nem történt meg – írja a 444.hu a Pénzcentrum információja alapján.

A kormány nagyon büszke volt magára, amikor a Családvédelmi Akcióterv keretében vállalta, hogy 70 ezerre növeli a bölcsődei férőhelyek számát 2022-re. Ezt nem sikerült megvalósítani, mert tavaly 55 370 bölcsődei férőhely volt az országban, a magánbölcsikkel együtt. Bár akkor csak 50 720 gyereket írattak az intézményekbe, a 4600 üres hely nem azokban a városokban van, ahol szükséges lenne.

 

Forrás: 444.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top