Connect with us

Sztori

Most jött a hír: több napot érintő leállás lesz a Telekomnál,így készülj

A mobil és az otthoni szolgáltatásokat nem érinti a március 14-én este hattól több mint másfél napig tartó leállás. A Telekom applikációja, honlapja, a felhasználói fiókok és az üzleti önkiszolgáló portál ugyanakkor nem lesznek elérhetők.

A tervezett, ütemezett karbantartás március 14-én 18 órától egészen pontosan március 16-án 8 óráig tart majd az Index cikke szerint.

Aki csütörtökön Telekom-üzletbe menne, annak érdemes tudnia arról, is, hogy mindegyik bezár este hatkor, a leállás kezdetén. 

A 1414-ES LAKOSSÁGI ÉS 1400-ÁS ÜZLETI TELEFONOS ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ÜZEMEL MAJD, VISZONT KORLÁTOZOTT FUNKCIÓKKAL HASZNÁLHATÓ, ÉS VALÓSZÍNŰ AZ IS, HOGY MEGNŐ A VÁRAKOZÁSI IDŐ.

A leállás a mobil- és otthoni szolgáltatásokat nem érinti, azaz az ügyfelek a leállás idején ugyanúgy tudnak majd mobilon és vezetékes telefonon beszélgetni, használhatják otthoni internet- , illetve tévéelőfizetésüket is.

Mivel netbővítő szolgáltatást sem lehet ebben az időszakban váltani, a Telekom minden ügyfele korlátlan hazai mobilnetet kap ebben a másfél napban, illetve EU-n belül 5 GB, azon kívül 2 GB internetet biztosítanak, automatikusan aktiválva.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top