Connect with us

Celebek

Mentő vitte a sürgősségire Csocsesz szerelmét

Csak a gondviselésen múlt, hogy nem történt tragédia Csocsesz párjával, Angival, amikor egy kisbusszal ütközött és véget nem érő forgás után az árokban kötött ki.

A másodperc tört része alatt történt meg a baj Angival, amikor éppen hazafelé tartott kedveséhez, Csocseszhez. A semmiből belecsapódott egy kisbusz és mint később megtudta, isteni szerencse volt, hogy túlélte az ütközést.

„Átsuhant az agyamon: itt a vége”

Angi már az utcájukban járt, amikor egy hirtelen jött ötlettől vezérelve úgy döntött, gyorsan elintéz valamit és csak azután megy haza. Ekkor jött a baj. Hogy pontosan mi történt, azt maga Angi mondta el a Borsnak.

Másnap volt az öcsém szülinapja és a kocsiban ülve beugrott, hogy nekem kell megrendelnem a tortát. Gondoltam, gyorsan elugrok a cukrászdába, ezért balra kanyarodtam. A következő pillanatban jobbról belém csapódott egy kisbusz

 – idézte fel Angi a Borsnak adott exkluzív interjújában a felkavaró eseményeket.

Minden olyan gyorsan történt. Az ütközés következtében az autóm legalább ötször megpördült maga körül, én pedig jobbra-balra hánykolódtam és rázkódtam. Csak azt éreztem, hogy pörgök és pörgök, közben átsuhant az agyamon: ha megáll a kocsi, kapok egy akkora ütést, hogy itt a vége. Érdekes módon nem féltem, teljesen beletörődtem, hogy ha meghalok, akkor ennyi volt. Végül az árokban kötöttem ki

 – meséli a részleteket Angi, aki – mint utóbb kiderült – csodával határos módon élte túl a balesetet.

Csocsesz párja Angi autóbalesete
Angira odafentről vigyázott valaki, isteni szerencse, hogy nem történt nagyobb baj
Fotó: Saját

Az őrangyalom vigyázott rám

Az ütközés miatti szédítő pörgést követően megállt Angi alatt az autó. Amikor kinyitotta a szemét, mindene fájt, de megkönnyebbült, hogy még életben van. 

A szemem fölött nagyon beütöttem a fejemet, a fájdalom kisugárzott az egész koponyámba. A bal combomon óriási zúzódás keletkezett, ami minden színben pompázik, illetve a jobb lábfejem sérült még, beakadhatott a pedálba. Nagyon megijedtem, hogy ugye nem lett baja a bal lábszáramnak. 2 éve volt egy túra balesetem, amikor szilánkosra tört. Akkor 19 csavarral és 2 titánlemezzel hozták helyre és csak pár hónapja vették ki. Szerencsére nem sérült meg, az egy újabb komoly műtétet jelentett volna.

A sürgősségi osztályra érve Angit azonnal megvizsgálták, teljes teströntgen és a koponyájáról CT felvétel is készült, amiből kiderült, szerencsére nem esett komolyabb baja. A megnyugtató hír után azonban olyasmit mondott neki az orvos, ami miatt rádöbbent, milyen óriási szerencséje volt. 

A kocsim jobb hátsó ajtajába csapódott bele a másik autó, az ütközés következtében betört az ablaka. Azt mondták, ha egy méterrel előrébb kap el, olyan nagy lett volna az ütközés ereje, hogy akkor már nem beszélgetnénk…

Csocsesz és Angi
Angi az otthonukban lábadozik, Csocsesz pedig mindenben segíti kedvesét
Fotó: Saját

„Csocsesz nagyon aggódott értem”

Ahogy Csocsesz korábban elmondta a Borsnak, amióta egymásba szerettek, Anginak köszönhetően az élete minden szép dolga felértékelődik. Úgy érzi, az égiek kegyesek hozzá, amiért talált valakit, aki mellett önmaga lehet és bearanyozzák egymás napjait. 
Nem csoda, hogy az énekes nagyon megijedt, amikor kedvese azzal hívta fel, hogy balesetet szenvedett. Az ütközés az otthonuktól pár száz méterre történt. Szerencsére Csocsesz éppen otthon volt, ezért azonnal a helyszínre sietett.

Miután kikerültem a sokk hatása alól, felhívtam, nagyon megijedt és aggódott értem, de amikor odaért megnyugodott, mert nem látszott rajtam komolyabb sérülés. Jöttek a tűzoltók, a mentők és a rendőrök, lerendeztük a papírokat és vittek is a sürgősségire. Csocsesz oda nem jöhetett be velem, ő addig intézte a trailert, mert a kocsit csak azzal tudták kiemelni az árokból. Szinte 100%-ig biztos, hogy totálkáros lett, a hátsó ablak kiszakadt, a gumik is tönkrementek és az alváz is megcsavarodott. Így is óriási szerencsém volt, hogy ott kötöttem ki, mert ha nincs az árok, akkor belecsapódtam volna a házba…

Angi, aki a kórházban töltött néhány órányi megfigyelés után a saját felelősségére távozott. A sok sérült jajgatása és némelyikük üvöltözése miatt nagyon rosszul érezte magát, ezért úgy döntött, inkább otthon szeretne lábadozni. Szerelme mindent megtesz azért, hogy mihamarabb felépüljön. 

Csocsesz nagyon odafigyel rám és mindenben segít nekem. Annyira jó ember!

 – mondta meghatódva Angi, akinek a következő napokat még ágyban kell töltenie.

Csocsesz és Angi
Csocsesz és Angi nagyon hálás a sorsnak, amiért egymásra találtak
Fotó: Bors

Az a legnagyobb szerencse, hogy nem történt személyi sérülés, és a másik autóban ülő utasok is ép bőrrel megúszták. Mindenki lehet figyelmetlen, a baj megtörténhet egy pillanat alatt. Az autó összetört, de nem ez a lényeg, a legfontosabb az emberélet!

 – mondta lapunknak Csocsesz.

Borsonline.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top