Connect with us

Sztori

Megvan a Tisza Párt első polgármesterjelöltje Budapesten,mutatjuk ki ő

Megvan a Tisza Párt első polgármesterjelöltje Budapesten

Megvan a Tisza Párt első polgármesterjelöltje Budapesten: a XVIII. kerületben Balogh Balázst fogják indítani a június 9-i önkormányzati választáson – derült ki a Nemzeti Választási Iroda honlapjáról. Rajta kívül más egyelőre nem szerepel a Tisza Párt jelöltjei között.

Magyar Péter, a párt alelnöke az országjárása szerdai állomásán, Sümegen beszélt arról, hogy nemcsak az EP-választáson, de az önkormányzati választáson is el akarnak indulni, és fővárosi listát is fognak állítani.

Azt mondta, már nincs elég idejük ahhoz, hogy saját főpolgármester-jelöltet indítsanak, listájuk viszont lesz, amihez legalább három fővárosi polgármesterjelöltre van szükségük. Magyar szerint június 9-én olyan eredményt fognak elérni Budapesten, hogy a Tisza Párt képviselői nélkül senki sem tud majd többséget szerezni a közgyűlésben.

A XVIII. kerületben eddig hét polgármesterjelölt jelentette be az indulását:

  • a kerületet jelenleg vezető DK-s Szaniszló Sándor, akit a Jobbik, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd is támogat;
  • Ughy Attila, a Fidesz-KDNP jelöltje;
  • Banga Zoltán, az LMP jelöltje;
  • Kaldenecker György, a Mi Hazánk jelöltje;
  • Ruttensdorfer Béla, a Jakab Péter-féle Nép Pártján jelöltje;
  • Tabi Tünde, a Gattyán György-féle megoldás Mozgalom jelöltje;
  • és Baranyi Gábor, a Munkáspárt jelöltje.

Balogh Balázs jelöltségével kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Talpra Magyarok Közösségénnek, amint válaszokat kapunk, arról beszámolunk.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top