Connect with us

Sztori

Megállapodtak: ennyivel emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege

Idén decembertől 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek az alábbiakban megegyezésre jutottak:

  • A legalacsonyabb keresetek korábban, már idén decemberben emelkedhetnek.
  • Decembertől a minimálbér 15 százalékkal – 266 800 forintra –, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal – 326 000 forintra – növekedhet.
  • A felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembevételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét, ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek.
  • Tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszú távon megőrizhetik vásárlóerejüket.

A tárca közleménye szerint az ülésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ismételten részt vett, és üdvözölte a döntést, valamint jelezte, hogy a kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat – írja az Index.

A miniszter a munkaadói és munkavállalói oldal képviselőinek is megköszönte, az egyeztetések szinte végig az együttműködés jegyében teltek. Azt viszont sajnálattal vette tudomásul, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség a munkavállalók érdekeit figyelmen kívül hagyva hátráltatni próbálta a megegyezést, és végül a megállapodást sem írta alá.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top