Connect with us

Sztori

Le kellett bontani Varga Viktor házát,több év munkájának annyi

Nagy szomorúság érte a napokban Varga Viktort, ugyanis kénytelen volt lebontani a házának felső szintjét, amin már évek óta dolgozott.

A zenész három éve kezdte el építeni saját házát édesapja segítségével és a munkálatok minden pillanatában örömét lelte. Ám a napokban kiderült, hogy az ideiglenes tetőtér szerkezete teljesen tönkrement.– Nemrég megkeresett egy mester azzal, hogy besegítene a házam építésébe. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy a tető és a felső szint gerendái teljesen átvizesedtek és tönkrementek, mivel túl sokáig ideiglenes tető volt az épületen. Ezért a felső két szintet teljesen le kellett bontani, ami nagyon szomorú érzés – mesélte Viktor, aki nem is akarta leplezni a csalódottságát.

– Fura érzés, amikor évekig dolgozik valamin, aztán le kell bontani. Azonban megpróbálom elfogadni a történteket, hiszen ami épül, az pusztul is.Ám a történtek után amellett döntöttünk, hogy meggyorsítják a ház építését és tíz ember segítségével pár hét alatt szeretnénk végezni.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top