Connect with us

Sztori

Köpni nyelni nem tudtunk. Árpa Attila keményen odaszúrt volt feleségének,de mit szól ehhez Tomán Szabina?

De mit szól ehhez Tomán Szabina?

Árpa Attila és Tomán Szabina 2005-ben kötötték össze az életüket, 2007-ben megszületett kislányuk Amira Johanna. Bár a házasságuk zátonyra futott, gyönyörű kislányuk örök kapocs marad kettőjük között.

Amira már az önállóság útjára lépett, mióta kollégiumban lakik. Azonban ki tudja merre vezet az út? Vajon édesanyja jövedelmező vállalkozását választja vagy filmes pályára lép, ahogy azt édesapja tette?

Az egyértelmű választ meg is kapta a Bors, méghozzá Attilától:

„Amirát az alkotás, a rajzolás, a design, az animáció érdekli, hiszen ezt is tanulja az iskolában, amiért elköltözött otthonról. Számomra egyértelmű: filmezés jobban érdeki őt, mint a fogyókúrás fehérjepor biznisz! És ennek nem biztos hogy mindenki örül…”– szúrt oda Árpa ezzel volt feleségének, annak ellenére, hogy azt azért el kell ismernie, hogy egy milliárdos vállalkozásról beszélünk, Szabina pedig az egyik legsikeresebb női vállalkozó Magyarországon.

„A Manga és az Anime világa az, ami most a lányomat érdekli. Imád rajzolni, de videókat is ügyesen készít. Mi több, volt hogy együtt is forgattunk már” – árulta el Árpa Attila.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Attila Arpa (@attilaarpa) által megosztott bejegyzés

(borsonline.hu)

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top