Connect with us

Sztori

Kiadták a friss riasztást,borzalmas idő tart felénk

Kiadták a friss riasztást a meteorológusok, ezekben a vármegyékben lefújja a szél a hajunkat is

A meteorológusok nyolc vármegyére (Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala) adták ki az elsőfokú, azaz citromsárga figyelmeztetést a várható viharos széllökések miatt, amelyek akár a 70 km/h-t is elérhetik.

A HungaroMet előrejelzése szerint ma túlnyomóan borult időre számíthatunk, csak naplemente környékén kezd el szakadozni, csökkenni a felhőzet északnyugat felől. A déli, illetve a keleti országrészben, továbbá – legtartósabban – a középső országrészben kialakuló összeáramlási zóna mentén várható további csapadék.

Az esőt délelőtt már a délkeleti tájakon is felváltja a havas eső, havazás. Napközben fokozatosan csökken a csapadékhajlam, estére a legtöbb helyen megszűnik a havazás. Az északnyugati, északkeleti szelet nagy területen kísérik élénk, erős, főként a nap első felében helyenként viharos lökések – olvasható a met.hu oldalon.

A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt -1 és +3 fok között várható, de délkeleten reggel még +4, +5 fokot is mérhetünk.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top