Connect with us

Sztori

Jó hír a nyugdíjasoknak, megvannak a számok, ennyi nyugdíjkorrekció jön novemberben visszamenőleg

Visszamenőleg kapják.

A kormánynak a következő négy hónapra tervezett inflációs prognózisa alapján a 2023-as év átlaga 17,4%, míg nyugdíjas-inflációja 19,4% lesz
Feltehetően legalább 2,4%-os, és legfeljebb 3,6%-os nyugdíjemelési korrekcióra lehet számítani. Ez a mérték jelentené alapszinten nyugdíjasok védelmét és ezt kívánja kormányzati kommunikáció hitelességének megőrzése is ‒ vélekedik a nyugdijguru.hu portál szakértője, Farkas András

A 2,4%-os emeléssel 17,7% (1,15 x 1,024 = 1,177), 3,6%-os emeléssel 19,1% (1,15 x 1,036 = 1,191) lenne a teljes évi nyugdíjemelés mértéke, vagyis a januári emelés és a novemberi kiegészítő emelés együttesen ekkora, 2023-as éves inflációt ellensúlyozna. Lényegében ezzel a kormány ‒ pár százalékponttal elmaradva ugyan, de utólagosan fedezné az ellátottak kiadásait.

Az összeget novemberben, januárig visszamenőleg kapják meg a nyugdíjasok, vagyis a novemberi nyugdíj már emelt összegben érkezhet, és a novemberi nyugdíjjal együtt egy összegben megkapják az év első tíz hónapjára és a 13. havi nyugdíjra vonatkozó 11 havi emelési különbözetet is.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top