Connect with us

Sztori

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán-Fotó

Migránsokkal teli gépjármű balesetezett az autópályán csütörtök délután. A sofőrt eszméletlen állapotban találták meg, az egyik sérült életéért sokáig küzdöttek.

M5-ös autópályán, Táborfalva térségében halálos közúti közlekedési baleset történt.

Egy mirgánsokat szállító autó a rendőrök többszöri jelzésének ellenére sem állt meg, nagy sebességgel haladt a főváros felé, amikor Táborfalvánál 15 óra előtt nem sokkal letért az útról és fának csapódott.

A rendőrség legfrisebb tájékoztatása szerint a követésben részt vevő járőrök azonnal nekikezdtek a sebesültek állapotának feltérképezéséhez, majd amikor észlelték, hogy az egyik férfi nem lélegzik, egyikük – Sinka Babett r. főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóságának járőrparancsnoka – megkezdte a sérült újraélesztését. Rövid idő múlva csatlakozott hozzá a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kecskeméti Rendőrkapitányságán szolgálatot teljesítő Nagy Mónika r. zászlós is. A két rendőrnő felváltva, mintegy 15-20 percen keresztül, egészen a mentők kiérkezéséig végezte a mellkaskompressziót, majd a férfit átadták a mentőknek.A sérült az azonnali segítség ellenére meghalt.

A helyszínről korábban elmenekült 36 éves moldáv sofőrt a rendőrök a helyszíntől körülbelül egy kilométerre, 17 óra magasságában, eszméletlen állapotban találták meg.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntette és halálos közúti baleset okozása miatt büntetőeljárás keretében vizsgája a történtek összes körülményét.

Hasonló esetre kerül sor, amikor a Pest Vármegyei Rendőrök január 4-én este egy szerb autót akartak igazoltatni. A rendőri egységek egyértelmű jelzésére a 31 éves sofőr nem reagált, továbbhajtott.

Az autót a rendőrök kilométereken át követték, az M1 autópálya 8-as kilométerszelvényében sikerült biztonságosan kivezetniük a forgalomból. A lassú, de még guruló autóból a 31 éves sofőr kiugrott, ami neki ütközött az egyik szolgálati gépkocsinak. Szökési kísérlete esélytelen volt, a rendőrök azonnal bilincselték.

A szerb férfi autójában hét, magát indiai állampolgárnak valló migráns utazott, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, őket a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A sofőrrel alkoholtesztje pozitív értéket jelzett, vele szemben járművezetés ittas állapotban vétségének, valamint embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.Nyitókép: MTI/Donka Ferenc

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top