Connect with us

Hírek

Gyurcsány Ferenc fia balesetet szenvedhetett Óbudán: egy idős férfit kórházba kellett szállítani

Csütörtök kora délelőtt Óbudán karambolozott Gyurcsány Ferenc fia, Bálint. A szemtanúk elmondása szerint a politikus fia nagy sebességgel hajtott bele a másik autóba.

A baleset a III. kerületi Hunor utca és Váradi utca kereszteződésénél történt. A másik autót egy idős bácsi vezette, akit kórházba kellett szállítani, ahol szegycsonttörést állapítottak meg nála – értesült a Ripost.

Az ütközés állítólag olyan erejű volt, hogy az egyik autó felborult. A helyszínre riasztották a katasztrófavédelmet is, akik visszaállították a kerekeire a járművet. Szemtanúk szerint a karambolt nem az idős bácsi okozta.

A másik autó egy Skoda Octavia volt. Nagy sebességgel ment neki a Wagon R-nek, akkorával, hogy a kis autó megpördült és az oldalára borult. Éppen arra az oldalra, ahol a vezető, egy idős bácsi ült – nyilatkozta a helyszínen az egyik szemtanú.

Az idős férfi a kocsiból egyedül nem volt képes kiszállni, amikor pedig kiemelték a megrongálódott járműből, rosszullétre panaszkodott és a mellkasát fájlalta. A másik autóban ülő személy nem sérült meg.

Az áldozat helyszínen lévő unokaöccse elmondta, hogy nagybátyja éppen úton volt bevásárolni, amikor az ütközés történt. Arról egyelőre nincs információ, hogy valóban Gyurcsány Ferenc, ismert politikus fia valóban érintett-e a balesetben, a Ripost megkeresésére a rendőrség a következő választ adta:

Megkeresésére tájékoztatjuk, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. február 23-án 12 óra körül a III. kerületi Váradi utca és Hunor utca kereszteződésében két személygépkocsi ütközött. Az egyik jármű vezetőjét a mentők kórházba vitték. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. Az érintettek rokoni kapcsolatait illetően nem áll módunkban tájékoztatást adni.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Hírek

To Top