Connect with us

Sztori

Gyökeresen megváltozik a magyar fogorvosi ellátás januártól

A kormány még be sem vezette a változtatást, de már most komoly felháborodást váltott ki a fogorvosokból.

Egy rendelettervezet szerint 2023. január elsejétől alaposan átalakulna a magyar fogorvosok finanszírozása. A Belügyminisztérium az új szabályzat szerint megszünteti az alapdíjat, ami egyet jelent azzal, hogy csupán az aktuális havi forgalomtól és a munka minőségértékelésétől függne, hogy az adott hónapban mekkora összegből gazdálkodhat egy praxis.

Ez a változás egyben azt is jelenti, hogy az iskolafogászatok kivételével az összes többi rendelés finanszírozásának egyetlen fix eleme a bértámogatás és a rezsitámogatás maradna – írja a Népszava. Kiemelték továbbá azt is, hogy karácsony szentestéig tehetnek észrevételeket a szakmai szervezetek a rendelethez, ami január 1-jétől már hatályos is lenne.

Egy szombathelyi fogorvos a rendelettel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a rendszer bevezetése komoly katasztrófához vezethet, ezért ő a bevezetés előtt tesztidőszakot javasol. A szakember úgy véli, nem szabad elvenni a teljes finanszírozást, „hanem csak annak legfeljebb 10-30 százalékát kötni a minőségi munka értékeléséhez”.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top