Connect with us

Sztori

Gyászol az ország, elhunyt a népszerű Jászai-díjas művésznő

Elhunyt Tiboldi Mária magánénekes, Jászai-díjas, a Budapesti Operettszínház Örökös Tagja, a Halhatatlanok Társulatának Tagja, Robert Stolz aranyérmes és Kálmán Imre emlékplakettel díjazott színművész. A gyászoló család kiemelte, hogy a színművész péntek délután, csendesen hunyt el. A temetéséről később intézkednek.

Gyermekkora óta Kálmán Imre zenéjének bűvöletében élt. A Színművészeti Főiskola elvégzése után a Szegedi Nemzeti Színházhoz került, ahol rögtön a Cirkuszhercegnő főszerepébe ugorhatott be, majd eljátszhatta a Csárdáskirálynőben Vereczki Szilvia szerepét.

A Fővárosi Operettszínház következett, majd Kálmán Imre szerepeivel bejárta az egész világot, Moszkvától Izraelig, Bécstől Amsterdamig, Berlintől Tokióig. Állandó repertoárján volt a Csárdáskirálynő, a Cirkuszhercegnő és persze a Marica grófnő is. Ezeket az operetteket szerte a világban három nyelven énekelte egészen 2001-ig – írja az ATV.

Kálmán Imre születésének 100. évfordulója alkalmából a német, az osztrák és a magyar televízió koprodukciójában készült Kálmán Show énekes-műsorvezetőjeként is közreműködött. Művészbejáró című életrajzi könyve 2018-ban jelent meg.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top