Connect with us

Sztori

„Ez valami vicc, ugye?” – Ezentúl már ezért is fizetni kell a Tescóban, durván kiakadtak a vásárlók

„Ez valami vicc, ugye?” – Ezentúl már ezért is fizetni kell a Tescóban, durván kiakadtak a vásárlók

A cég a környezetvédelemre hivatkozva vezette be az újabb díjszabást.

Óriási felháborodást keltett a Tesco, miután a szupermarket 10 penny-t (nagyjából 45 forintot) kezdett el felszámítani a vásárlóknak a ruhákhoz járó műanyag fogasokért. A nagy szupermarketlánc nemrég döntött úgy, hogy új díjat vezet be azok számára, akik ruhaneműt szeretnének vásárolni az üzletekben.

Tesco
Fotó: AFP

Tesco azzal érvel az újabb díj bevezetése mellett, hogy reményeik szerint ezzel a lépéssel csökkentik a műanyaghulladékot. Úgy tűnik azonban, hogy nagyon félrement a tervük, mert valami elképesztő népharag zúdult rájuk a vásárlóiktól.

A Facebookon egy felbosszantott vásárló például ezt írta

Soha életemben nem hallottam még ekkora baromságot, a Tesco nemcsak a műanyag zacskókért, hanem most már a fogasokért is 10 pennyt kér fogasonként. Milyen világban élünk, de komolyan? Még csak nem is akartam azt a hülye fogast, egyszerűen sokkolt a dolog.

Míg mások többek között ilyen kommenteket hagytak:

„Ez valami vicc, ugye?”

„Mi a f*sz???”

Daily Star beszámolója szerint ezek a szabályok még egységesek, így csak bizonyos helyeken léptek életbe, melynek értelmében a brit Tesco vásárlói eldönthetik, hogy 10 pennyért megvásárolják a fogast a ruhadarabjukkal együtt, vagy otthagyhatják, hogy azt külön költség nélkül újra felhasználhassák.

A cég egyik szóvivője a lapnak elmondta, hogy az áruházlánc reméli, hogy ezzel csökkentik a műanyaghulladékot az üzletekben, így akasztó újrafelhasználási kísérletének a kiterjesztése már folyamatban van több, másik Teco üzletre is.

Az üzletlánc arra bátorítja a vásárlókat, hogy hagyják a ruhafogasokat az üzletben, ha nincs rájuk szükségük. Ennek eredményeként a Tesco főnökei azt tapasztalták, hogy megnőtt az újrafelhasználásra kerülő fogasok száma.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top