Connect with us

Sztori

Frontális karambol Környén: már nem élt a férfi a balesetkor aki vezette a kamiont -Fotó

A kamion sofőrje még a baleset előtt elhunyt. A letarolt kisteherautós életéért most is harcolnak.

A brutális baleset  Beloiannisz utcában, azaz a 8135-ös út 8-as és 9-es kilométere közötti szakaszon történt: elsődleges információk szerint egy kamionos először kacsázni kezdett az általa vezetett monstrummal, majd áttért a szembejövő sávba, és egy ott haladó kisteherautónak rohant. 

A kamiont vezető középkorú férfi vezetés közben életét vesztette, a monstrum irányíthatatlanul száguldott neki a kisteherautónak   Fotó: Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság

A balesetben a kisteherautó elejét szinte teljesen szétzúzta az ütközés: a szélvédő betört, a jármű eleje összeroncsolódott.

A baleset következtében mindkét járműbe egy-egy ember beszorult, őket a tatabányai hivatásos és oroszlányi önkormányzati tűzoltók feszítővágóval szabadították ki” – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Információink szerint a kamion sofőrje nem műszaki hiba vagy figyelmetlenség miatt sodródott át a másik sávba: lapunk úgy tudja, hogy a férfi vezetés közben rosszul lett, majd eszméletét vesztette, a monstrum pedig irányíthatatlanul száguldott neki a vétlen kisteherautósnak.

Bár a mentősök gyorsan a helyszínre értek, életét már nem lehetett megmeneteni, a középkorú sofőr már vezetés közben életét vesztette.

Frissítés

Azt beszélik, hogy vagy szívinfarktust kapott vagy pedig tüdőembóliát. Nagyon sokáig harcoltak érte, de már nem lehetett megmeneteni. Valószínűleg már nem élt, amikor nekiment a másiknak

– mondta szomorúan egy helybeli.

A kisteherautóban ülő J. Norbert is életveszélyesen megsérült, őt később mentőhelikopterrel szállították a budapesti Honvéd Kórházba, jelenleg élet és halál között lebeg. Szerettei és barátai véradásra buzdítják az embereket:

Súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg Budapesten, a Honvédkórházban ápolják, vérre van szüksége. Irányított véradás keretében az ország bármely véradó állomásán adható számára vér, vércsoporttól függetlenül, mert cserélik a számára megfelelővel

– írták a felhívásban.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top