Connect with us

Sztori

Ez a betegség okozhatta Benedek Miklós halálát

Ez a betegség okozhatta Benedek Miklós halálát

Azt hitte, sikerült legyőznie, de…

Mint megírtuk, méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedden reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.

Blikk most elárulta, hogy a koronavírus okozhatta a színészlegenda halálát.

A sors újra és újra belemart Benedek Miklósba. A Kossuth-és Jászai Mari-díjas színész elsiratta, eltemette imádott fiát, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, Tibort. A seb ott, a lelke mélyén soha nem gyógyult be. Aztán súlyos betegségek, egyik a másik után. Majd jött a koronavírus. De azt is legyőzte. Legalábbis úgy tűnt.

– Öt napja fekszem és felkelni sincs erőm. Magas láz, szörnyű közérzet – mondta néhány hete a Blikknek szinte alig hallhatóan Benedek Miklós, akinek máskor oly jellegzetes orgánuma azon a november eleji napon szinte felismerhetetlen volt.

– Az orvos azt mondta, legyek türelemmel, pihenjek és ne sürgessem az újbóli színpadra lépést. Covidos vagyok, és alaposan leterített a betegség. Korábban megkaptam a három oltást, bízom benne, hogy ez megvéd a szövődményektől, és lehetőség szerint minél hamarabb túl leszek rajta, s valóban folytathatom a színészmesterséget. Mert erre vágyom, ez ad nekem erőt, és örömöt a hétköznapokhoz, az élethez…

Ez két hónapja történt. Ezúttal nem sikerült győzedelmeskednie.

Nyugodjék Békében a Nemzet Színésze!

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top